Az okostelefon hatása a párkapcsolatokra

Az okostelefon szuper találmány. Az emberiség történetében soha nem volt még ennyi információ ilyen közel, mint amióta telefonjainkkal élünk, soha nem még ilyen könnyű kapcsolatba kerülni távoli ismerőseinkkel, vagy csak szimplán elszórakoztatni magunkat üres perceinkben.

Az okostelefon tehát klassz, csak a folyamatos nyomkodása elvesz tőlünk egy fontos dolgot: azt, hogy megéljük a jelent.

Amikor egy adott szituációban a telefonjainkba mélyedünk akkor eltűnünk onnan, kikerülünk a helyzetből, nem éljük meg a pillanatot, ráadásul közben nem osztozunk rajta a körülöttünk lévő emberekkel.

Pedig az, hogy képesek legyünk szeretteinkkel valóban együtt lenni a kapcsolódás, a kötődés, az intimitás alapfeltétele. Ha ezek nincsenek meg, akkor lelkileg, érzelmileg távolabb sodródunk és hiába vagyunk fizikailag jelen, a másik magányossá válik mellettünk. Ez persze az egyik legsötétebb kimenetele a folyamatos telefon nyomkodásnak, de a párkapcsolat boldogsága érdekében tényleg nem árt odafigyelni telefonhasználati szokásainkra.

A másik probléma, hogy elvileg mindig mindenki elérhetővé vált az okostelefonnak köszönhetően, nehezen toleráljuk, ha valakit nem tudunk elérni.

Miért nem veszi fel? Miért van kikapcsolva? Miért nem válaszol azonnal, hiszen látom, hogy látta, elolvasta az üzenetet?

Számtalan kérdés, ami ismét bizalmatlanságot, sértődést okozhat egy kiegyensúlyozatlan kapcsolatban.